Odabent földi pokol tárul a szemed elé. Ehhez képest, Márton, a mászókás jelenet vagy a trónterembeli vizit giccses biedermeier idill volt, minden gyötrelmével együtt. Először nem is vagy képes befogadni a látványt, csak merőben szokatlan mozgásokat, fényvillódzásokat látsz. Aztán fokozatosan kibontakoznak a részletek is, és ezek minden eddiginél nagyobb borzalommal töltenek el. Közvetlenül előtted, a jókora terem közepén újabb ketrecbe ütközik a tekinteted – nagyobb, mint a kintiek, de nem sokkal. Ebben is meztelen férfi van, aki négykézláb állva, arcát szorosan a ketrec oldalának nyomva egy domina nemi szervét nyalja szolgai odaadással. Hátulról egy másik domina hosszú rúdon kék neonfénnyel világító műfalloszt nyomkod ütemesen a fenekébe. Éppúgy fogja a hosszú rudat, Márton, mint pék a sütőlapát nyelét, de nem valószínű, hogy ugyanolyan szakértelemmel is kezeli, mert a szerencsétlen áldozat többször megszakítja nyelvmunkáját, és elbődül, homlokáról pedig csurog a verejték. Ettől kicsit jobbra ritmikus himbálózásra leszel figyelmes: egy hosszú, ezüstösen fénylő csizmájú nő lábát széttárva ül valami mennyezetre függesztett hintafélében, fogódzkodik benne, feje hátrahajtva, hosszú haja lelóg majdnem a földig, és egy igen nagy hímtagú, durva arcú férfi csömöszöli. A férfi egy pillanatra feléd fordítja arcát, s riadtan látod, hogy vörös ördögmaszkot visel: fekete szakállal, kis vörös szarvakkal. A nagy boltívek mentén kéjes és fájdalmas nyögések futnak saroktól sarokig, vészjóslóan visszhangzó hangzavarban egyesítve a teremben lévőket. Mintha kárhozott lelkek túlvilágról küldött üzeneteinek kakofón zenéjét hallanád. A terem jobb oldali fala mentén valami pogány oltárfélét látsz, onnan jön a legtöbb fény is: hideg neonpiros, -sárga és -zöld, amely alulról fölszálló, sejtelmesen gomolygó füstöt világít meg. Amint a füst eloszlik, különös neonábra bontakozik ki a sötét, termésköves falon. Akárhogy is nézed, nem lehet más, mint címer. Legfölül valami elnagyolt korona látszik, alatta pajzs, melyet a bal alsó sarkától a jobb fölsőig átlós vonal oszt ketté, a bal mezőben tövises vörös rózsa, a jobban pedig farkát maga fölé hajlító sárga skorpió. A tövises rózsa értelmét már kapiskálod, nemrég majdnem az életeddel fizettél érte, a skorpióról pedig a szúrós fullánk és a halálos méreg jut eszedbe. A címer előtt három szőke domina zabál egy kerek asztal mellett, az asztal közepén gyertya ég. Kísérőd odavezet az asztalhoz, ahol egy pillanatra mindketten megálltok. Festő vagy, Márton, ezért megvan az a különleges képességed, hogy a másodperc töredéke alatt képes vagy befogadni a szemed elé kerülő legbonyolultabb vizuális valóságot is. Ezért döbbensz meg a következő látványtól: a három domina – egyik közülük az úrnőd, akinek odafönt a csizmáját nyaltad – emberszékekben ül, olyan székekben, amelyeknek anyaga több mezítelen férfitest: a férfiak négykézláb állnak, megadóan lehajtott fejükkel az asztal felé, fenekükön pedig más férfiak ülnek háttámla gyanánt – Rodin Gondolkodó-jához hasonló pózban –, nos, e hús-bőr kárpitozású székekben foglal helyet a három úrnő, és csámcsogva fal valami zsírtól fénylő húst nagy réztálakból, és csillogó kupákból mélybíbor nedűt iszik hozzá. Ha meg akarják törülni a kezüket, csak lenyúlnak, és máris ott a fiatal férfifejek alkotta hajtörülköző… Most vízszintessé lapul az asztal közepén a gyertyaláng, az egyik úrnő boszorkányos vihogásával majdnem elfújja, és ekkor a gyertyatartó vonja magára figyelmedet: igazán egyedi darab – egy kopaszra nyírt férfi feje búbja. Két vastag szemöldöke még látszik, a szeme viszont már nem. Nézed egy darabig a szemöldököket, és látod, hogy olykor meg-megrándulnak – vagy az egyre kisebb gyertya oldalán lecsurgó egyre forróbb viasztól, vagy az erőfeszítéstől, mely a szemöldökök tulajdonosát órákon át mozdulatlanságra kárhoztatja. De az is lehet, hogy a három “asztalláb”-ként szolgáló, lehajtott fejű férfiú – mint három kedveszegett Atlasz, úgy tartják vállukon az asztallapot – buzgalma csökkent kissé, s görnyedtebb tartásukkal a gyertyatartóként funkcionáló társuk fejére rónak nagyobb terhet.

      Az egyik domina most abbahagyja a falatozást, megtörli a száját egy címeres asztalkendővel, majd laza kézmozdulattal int egy néger szolgának, aki előlép a terméskő fal mellől, és hosszú, elegáns szipkát nyom az úrnő szájába, amelynek a végén igen vékony cigaretta ég. A nő beszívja a füstöt, majd feléd fordul, és a te képedbe fújja, Márton! Nyilván nem tájékoztatták, hogy pár órája majdnem fulladásos halált haltál… Mindenesetre elkezdesz éktelenül köhögni, majd’ kiköpöd a tüdődet, s a meztelen néger, akinek álló péniszére mint holmi fogasra az úrnő az imént rádobta az asztalkendőt, veregeti a hátad, de olyan erősen, hogy attól meg a lélegzeted akad el. A néger leültet egy sámlira a fal mellett, a kezedbe nyom egy pohár vizet, és mohón iszod a langyos, állott folyadékot.

      A néger közben visszaállt a fal mellé – ha valaki elmegy mellette, csak világító szeme fehérén és továbbra is meredt, szolgálatkész falloszán akad meg a tekintete.

     Arra gondolsz, Márton, hogy az egész olyan, mint egy mesterségesen teremtett művilág, show-műsor, amely soha nem kerülhet adásba. Erről jut eszedbe, hogy nyilván itt is van egy vagy több rejtett kamera, csak nem tudni, hol. Most jössz csak rá, hogy még nem néztél balra a teremben, pedig annak az egyelőre kivilágítatlan szerkezetnek ott, a falon nagy jelentősége lesz. Andráskereszt, melynek négy végét jókora fakerékhez erősítették. Egyszeriben fény gyúl, és rögtön a figyelem középpontjába kerül a különös eszköz. Egy csupa ezüst domina, ezüst még a haja is, odamegy a kerékhez, és egy fogantyúval forgatni kezdi. Ezek szerint a kereszt középen a falra van erősítve és forgatható. Olyan mozdulattal forgatja az ezüst nő, mintha valami szerencsekerék volna, és a nyerő számot készülne kihúzni.

     Nem húz ki semmit, csak bemutatta, hogyan működik.

A szám te leszel, Márton.