Odavezetnek a kerékhez, karjaidat, lábaidat vastag kötéllel a kereszthez erősítik. Most minden szem reád szegeződik. Úgy érzed magad, mint egy pokolbéli táncos mulató – Moulin Rouge – főszereplője. Egyszersmind eszedbe jut Leonardo rajza az ember arányairól… te is érinted ujjaid hegyével és talpaddal a kereket. Ecce homo, fut át az agyadon, és megpróbálod el is rikkantani e latin mondást, hogy közöld felfedezésedet, de csak magyar nyögés hagyja el torkodat. Sajnos azonban e művészettörténeti kitérőt hamar feledteti a valóság: feje tetejére áll a világ előtted – lassan forgatni kezdenek. Egyes-egyedül nemi szerved engedelmeskedik e kényes helyzetben a tömegvonzás törvényének: mindig lefelé lóg. Te ezt nem tudod, csak azok, akik látnak ­– mulatnak is rajta eleget. Még a rendíthetetlen négernek is kivillan hófehér fogsora, s az összpontosítás hiányától lankad erekciója. Úgy konyul le a pénisze, mint az olvadozó villámhárító egy lángokban álló, dübörögve égő ház tetején. Pezsgősüvegek durrannak, most kivételesen az asztallábak meg a gyertyatartó is kapnak inni, az ördög is loccsant egy kis fanyar champagne-i nedűt nője mellére, hogy húszcentis, érdes nyelvével lenyalhassa. Orgiasztikus bömbölés hallik mindenfelől, te lassan forogsz, ki tudja, meddig, gyomrod csak azért nem forog, mert nincs benne semmi – most az egyszer szerencséd, hogy nem ettél! Percekig csak forogsz, aztán egyszer csak gyorsítanak a kerék mozgásán, de még tudod követni az odalent zajló eseményeket. Az asztallábak az éhezéstől, a tikkadtságtól és a fáradtságtól hamar berúgnak, és szinte egyszerre roskadnak össze. Az asztalon lévő edények, kupák zörömbölve lezuhannak, szétgurulnak a durva kőpadlón, az úrnők riadtan hátrahőkölnek, bele az embertámlákba, amelyek felbomlanak és a székek emberanyagával együtt megszűnnek ülőbútorok lenni, az ördög is épp ekkor jutott el az orgazmusig, s irdatlan mennyiségű, bizonyára a forgatásra gyűjtögetett fehér magját a földön szétfolyt bíbor lébe lövelli lelketlen lelke feneketlen mélyéből kiszakadó üvöltéssel. És ekkor váratlan dolog történik, Márton, s azt, hogy ez nem lehetett benne a forgatókönyvben, a feléd villanó riadt tekintetekből látod.

            Nagyot zöttyen a kerék, először csak ennyit érzékelsz, mindenesetre a durva jószágot elég jól ácsolták, mert nem törik össze, de a zöttyenéstől megrándul a nyakad. Aztán a kerék önálló életet kezd élni – veled együtt. Lepattant ugyanis a falról, valahogy lejött a helyéről, és kezd gurulni körbe a teremben. Először szépen gurul, majd ahogy lassul, egyre bizonytalanabbul, egyre inkább imbolyogva, kacsázva halad el a címer, az egykori asztal, majd a szeme fehérét halálra váltan forgató néger mellett, s végül energiáját vesztve befordul a terem közepe felé, és nekizuhan a ketrecnek.

            Te már túl vagy a sokkon, Márton, az utolsó pillanatokban elvesztetted az eszméletedet, amire még emlékszel, az csak annyi, hogy valaki ordibálva beront az ajtón.

Amikor – ki tudja, mennyi idő után – résnyire nyitod a szemed, senki sem veszi észre. Ha valaki lepillantana rád, csak annyit látna, hogy nem moccansz, és szemedre vastag, vörös hályogként borul duzzadt szemhéjad. Te közben a résen át annyit látsz, hogy egy kis vértócsa fénylik közvetlenül a szád előtt, a te véred, a te szent véred, Márton, igazi vér, nem paradicsomlé! Érzékeled hát, hogy hason fekszel, és nem tudod, csak sejted, hogy levették rólad irtózatos koloncodat, a kereket. Nem érzel semmi súlyt, semmi fájdalmat. Szomorúságot se nagyon, leginkább rezignált belenyugvást. Hát, ennyi volt…?

            Ezek itt már le is mondtak rólad. Hallgasd csak, mit mondanak:

            – Ti rohadt, élhetetlen hülye barmok! Kinyuvasztottátok ezt a tökfejet, most mi a lófaszt csinálok vele?! Hova tegyem? Börtönbe fognak dugni miattatok, a büdös kurva életbe! Hiába hozattam Bécsből a rengeteg első osztályú latexcsizmát, a rengeteg kelléket, kipofoztam ezt a kurva villát, és akkor ilyen pancser hülyék elbasszák itt nekem az egészet!… Nem megmondtam, te ribanc, hogy ne forgasd olyan gyorsan a kereket, nehogy baj legyen?! Hogy nem értesz németül, az rendben van, de magyarul se?! Mi a francnak takarékoskodtam pont ezen, minek nem hozattam igazi dominákat Csehországból vagy Németországból… És hányszor kellett volna még elmondani, hogy ne szedjetek annyi LSD-t?! Pofáztam ezerszer, hogy vadító hatása van, itt pedig tiszta fej kell! Még le is kellett volna mindenkit tesztelnem, hogy nincs-e benne túl sok anyag?!… Mi a lófaszt kezdek most evvel a faszkalappal?!

            Magad előtt csizmás női és szőrös, meztelen férfilábakat látsz, tanácstalanul topognak, látsz egy finom kígyóbőr mokaszinba (zokni nélkül) bújtatott feltűnően apró lábfejet is, fölötte kopott, szinte fehér farmert. A tiráda közben a láb meg-megremeg: az ő gazdája ordít. A dagadt rendező. Most lejjebb engeded a szemhéjadat, és élvezed az egymáshoz érő szempilláid sűrű szövetén átszüremlő neonfényt, és arra gondolsz, hogy ha meghalsz, a semmiért halsz meg, pár rongyos tízezresért, amit talán meg se kaptál volna ezektől, ha pedig életben maradsz, ebben a világban ugyan milyen élet vár rád…?

            – Megvan a megoldás, főnök, semmi gond! – gyúl világosság valakinek az agyában. – Mész, oltott mész…