A zsákutca mélyén

Isten talán meghallotta az imádat, gondolod, és lassan, pontosan célozva kifújod a füstöt a kis ablakon. Megajándékozott egy kalanddal. Bár az etye-petye nem végződött valami fényesen, mégis elmondhatod, hogy nővel volt dolgod. Milyen remek ez a kifejezés! Sokat sejtet, de magáról a dologról nem árul el semmit, csupán annyit, hogy “közöd volt” egy nőhöz. A cigarettafüstöt jó irányba kell fújnod, különben visszaáramlik a szobába. Amikor odakint hideg van, bent pedig meleg, az ablak fölső harmada felé kell célozni, hogy a meleg levegő útját követve – mintegy annak szárnyán – a füst is elillanjon. De mozdulatlan nyári estéken, amikor a hőség mint valami szilárd tömb telepszik rá kívülről alagsori odúd ablakára, más elv szerint kell a füsttel bánnod. Ilyenkor alulra kell célozni, hogy a benti hűvösebb ájerrel együtt távozzon a nemkívánatos légnemű anyag. Ilyenkor a meleg fölül tódul be, a hideg alul szökik ki. És télen-nyáron oda kell figyelned, hol tartsd a kezedet, illetve két ujjad közt a cigarettát: a kifelé áramló levegő útjában. Ezért sokszor kénytelen vagy a magasba nyújtani kezed, és legalább öt-tíz percig, amíg a cigaretta leég, az ablakkeretnek támasztani. A végén már alig bírod tartani a karodat, annyira elfárad, kimegy belőle a vér. Fontos ez az elővigyázatosság, különben napokig büdös lenne a szobád, és kénytelen lennél drága gyertyát gyújtani, ami elégeti a füstöt, de az oxigént is.

            A raktár ablakán lopva bepillantott valaki. Amikor véletlenül felnéztél Ágnes bugyijáról és az alatta sejlő vöröses szőrzetről, jobbról sötét árnyat láttál megjelenni az ablakban. Egy másodpercre mintha megállt volna a jelenés, aztán balra el. Többé-kevésbé kereknek tűnt, mint egy emberi fej – odakint még volt némi természetes fény, de lehet, hogy a kórházudvar egyik lámpájának sárgás fénye keretezte a leselkedő fejét. Ez a melegsárga fény alkonyattájt könnyen összetéveszthető a természetes fénnyel. Neked ennyi elég volt ahhoz, hogy gyorsan végére járj a dolognak. Ágnes épp az imént mondta, hogy “Márton, ennyi idő a világon nincs! Ennyi idő alatt félig kihordok egy gyereket. Ha tovább csinálom, ínhüvelygyulladást kapok…” Szégyenedben, meg az ijedelemtől, hogy megláttak benneteket, elélveztél, pedig bögyörőd még korántsem volt merev. Meg átvillant az agyadon az a régi eset is a katonaságnál, amikor a század ruharaktárában, az émelyítően ondószagú új gyakorlózubbonyokon ülve valami megaláztatás miatt idegességed levezetésére épp önkielégítést végeztél, és az ablakban először elvonult egy tányérsapka, majd kisvártatva rád nyitott Kántor főhadnagy, a ragyás képű politikai tiszt, aztán felmérve a helyzetet gyorsan bezárta maga mögött az ajtót, és így szólt: “Csőregh honvéd, csinálja nekem is!” Na, hát akkor is így jártál…

            Ágnesnek ekkorra már másodszor ázott el a bugyija aznap, és mindkét alkalommal temiattad.

            A te odúd ablaka is éppoly kicsi, mint az a kórházi volt, és ugyanolyan magasan van a padlótól, mint amaz. A te ablakod azonban nem nagyon felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek egy ablakkal szemben támaszthatók. Több okból sem. Először: ritkán mosod az ablakodat, amelyen ezért vastag porréteg képződött. Olyan, mint valami függöny. Olybá is veszed, mintha függöny takarná el. Igazi függönyre ugyanis nem telik, se karnisra, pedig egyikből sem kellene nagy, hiszen az ablak egészen pici… Ez a kis fényes négyzet a falon inkább csak a gondjaidat szaporítja. Napközben te nem látsz ki rajta, mert mocskos, este viszont mások belátnak – ha egy kicsit megerőltetik a szemüket –, mert a bentről kiszűrődő fény odavonzza a tekintetet. Másodszor: szellőztetésre alig alkalmas. Télen a fagyos hideg árad be rajta, nyáron a tikkasztó hőség, de a levegő nem cserélődik. Sőt, előfordult, hogy amikor egy szép napon kinyitottad, hogy egy kis friss levegőt engedj be, bűz áradt a szobába, mert kidobólegény szomszédod pitbullja odacsinált elé. Az ablakod tudniillik a járdaszinten van, mégpedig Józsefváros szívében.

            Vagy inkább vakbelében, jobb, ha így fogalmazunk. E szóval hívebben kifejezhetjük, hogy egy mocskos zsákutca végében laksz, ahol hatványozottan jelentkeznek a lepukkant városrészre jellemző gondok. A mocsok itt mindent elborít: a szemeteskocsi és a tisztítóautó csak nagy nehezen képes végigvergődni az utcán, amelynek a végén kibelezett autóroncsok foglalják a helyet, hiába várva a feltámadást. És az utca végében álló ház előtt évek óta nem takarított senki: olyan sok réteg szemét, por és ürülék borítja a járdát és az úttestet, hogy a jelenség a régészek érdeklődését is felkelthetné. Ezt a mocskot egy több hónapos monszuneső sem bírná elmosni, arról nem is beszélve, hogy az eldugult csatornanyílások eleve nem is lennének képesek befogadni ennyi szennyet hömpölyögtető vizet.

            Ami máshol szép, az itt rút: a macskakövek közt és a házak sarkában meg oldalában a szeméten tenyésző fű csak porfogó, kutyák pisilőhelye, és az elhanyagoltság fokmérője. Minél bujábban nő a fű, annál nagyobb az elhanyagoltság. S ami még a növényzetet illeti: az utcában egyetlen fa sincs, legalábbis az utcaszinten; itt a fák a magasabb, levegősebb helyekre költöztek: a zsákutca végében a barokkosan csigadíszes, tégláig kopott ormú, kitört padlásablakú ház tetején kétoldalt egy-egy ecetfa viseli hősiesen a sivatagosodás és a szélviharok miatti egyre mostohább időjárást és szenvedi a nem éppen ideális táptalajt. Az orom legtetején kagylódísz kőből, rajta teljesen el- és berozsdásodott, immár csak délkeleti irányba tekintő szélkakas: hamarosan az út porába hullik, de rossz esetben előtte még egy arra járó fejét is betöri.

            A szegény ember jobban szereti a meleget a hidegnél, mert nem kell annyit fűtenie. Az itt lakók azonban megfizetik az árát annak, hogy itt szinte mindig kettő-négy fokkal melegebb van, mint a város más részein, például a budai Dominalandban. Kánikulában elviselhetetlen a hőség, az utca akár egy irdatlan kemence, ahol lassú tűzön, több nyár alatt égnek el az emberek.

            De volt egy rendhagyó eset is. Egyszer egy óvatlan svéd turista egy július végi délutánon – kíváncsi lévén a pesti folklórra – befordult az utcába, és szinte rögtön utána fölgyulladt. Te az utca közepén ballagtál, és saját szemeddel láttad az esetet. Láttad a szokatlanul magas embert, láttad dús, vörösesszőke haját, amelyről visszaverődött a napfény. Sőt, nem is egy, hanem két embert láttál, mert az iszonyatos hőtől az aszfalt hőség-tócsát izzott ki magából, és a föld alatti valóság-űrben a férfi tükörképe is megjelent.

Aztán épp amikor arra gondoltál, hogy a férfi haja olyan, mintha égne, lángra is kapott. Hatalmas lánggal égett a feje, nem úgy, ahogy általában az égő emberek szoktak. Hirtelen pattant ki a fejéből az irdatlan lángcsóva, mint amikor valaki felkattintja a legmagasabb fokozatra állított gázöngyújtót. “Az égő zsiráf” villant be ekkor, hogy milyen nagy is a művész hatalma, egyszeriben bebizonyosodott, hogy Salvador Dalí nem szürrealista, hanem realista festő.

Egy húszévesforma cigány csávó, az eset másik szemtanúja szólt egy távolabb lődörgő-bámészkodó fiatalabbnak, akinél mobilt látott, hogy hívja a mentőket, de az csak ostobán bámult rá. Te közben odaértél a helyszínre, és észrevetted, hogy a “mobil” túl nagy: persze, Krisztián megint villogni akart a többiek előtt, de mobilja nem lévén, egyelőre a családi tévé távirányítóját szorította a fülére.

A rendőrség vizsgálta a tűz okát, de nem talált semmit. Mire kiértek, a svéd – bizonyos Jan Mattsson – szó szerint hamuvá égett. Segíteni senki sem tudott rajta, mert aki a közelébe merészkedett, hogy ráborítson valami leplet, azonmód visszahőkölt a perzselő hőtől. Végül – jobb híján – azt állapították meg, hogy “öngyulladás” történt.

Félve pillantottál körbe, észrevette-e valaki rajtad, mennyire megrettentél, hogy ekkora erő költözött beléd. De nem, az avatatlan szemek ilyen finomságokat nem látnak meg. Végül te telefonáltál az utcasarkon álló fülkéből a rendőrségnek, mondták, hogy mindenképpen maradj ott, amíg kiérkeznek, és ügyelj rá, nehogy valaki megbolygassa a hamvakat. Úgyhogy ott maradtál a hamukupac körül, nem akartál elsietni, nehogy véletlenül valaki azt higgye, bűntudatod van valamiért.