ÍRÓ: Jó napot kívánok, tisztelt igazgató úr! Tisztelt leendő mecénásom!… illetve ezt még nem tudjuk, de hát ezért fordultam önhöz bizalommal, nem igaz, hehehe…? Ne haragudjon, csak kicsit ideges vagyok, ezért heherészek, nem neveletlenségből. Dehogyis! Eszem ágában…
A délelőtt igazi családias hangulatban telt, félő volt, hogy hamisítatlan idillé fajul az együttlét, és – a realista gyerekek kivételével – mindenkinél el-eltörik a mécses. De aztán beszélgettünk erről-arról, hogy s mint élünk, miből élünk, hogy a nagy szabadság…
December 29-dikén kora reggel ébredtem a telefoncsörgésre. Félig behunyt szemmel, vacogva botorkáltam ki a hálószobából a nappaliba – még szerencse, hogy a franciaágyon én fekszem kívül, így nem kellett átmásznom alvó feleségemen és véletlenül megtaposnom.…
A fia már nem próbálta meg betessékelni, belenyugodott a változtathatatlanba. Végül is kehes apján piros hálósipka volt, jól a homlokba húzva, vastag, sötét kockás, majd’ földig érő háziköntös és meleg…
A filozófus rezignáltan megállapította, hogy a tudatlanok mindig ellenségnek vagy legalábbis gyanús elemnek tekintik azokat, akik többet tudnak náluk. Úgy látszik, ez olyan természeti törvény, amit még a közös világnézet, a munkásmozgalom nyújtotta közös eszmerendszer sem…
Egyik nap aztán kitört a vihar. Munkaszüneti nap lehetett, alighanem május elseje, mert nagyon sok látogató érkezett. Meleg szél fújt délnyugatról, igazi nyáreleji szél, a nők többsége szoknyában volt és blúzban, a fázósabbakon volt vékony blézer is. Lukács György nagyon…
Hosszú szoborléte alatt azonban a filozófus megtanulta, hogy az embernek nemcsak életében, de halálában is keménynek kell lennie, nem szabad soha ellágyulnia – különösen, ha kommunista. Ebben persze nem csupán…
“Sohasem lesz itt már proletárforradalom…” – merengett szomorúan Lukács György a fél centi vastag jégréteg alatt a rákospalotai kert magányában egy borús december végi napon. Ólomszürke égből reggel óta esett az ólmos eső, s kora délutánra mindent…
Hogy miként teremtett rendet a fejekben Hunyadi, arról a krónikások szemérmesen hallgatnak. Lehet, hogy csupán a jelenlétével és a példájával hatott? Tény, hogy már a következő esztendőben nemzeti ünnep lett július 22-dike, a nándorfehérvári győzelem napja, noha eleinte sokan…
A határátlépés tíz nap múlva történt, természetesen útlevél nélkül, a zöldellő mezőkön át. A szerb hatóságok nem örültek neki, hogy országukon idegen hadsereg vonult át, és “normális” körülmények között annak rendje és módja szerint megtámadták volna…
A szerb rendőrök azonnal erősítést kértek, mihelyt a csata helyszínét meglátták. Érteni nem sokat értettek belőle, fogalmuk sem volt, kik harcolnak egymás ellen, és miért. Nem láttak bele rögtön a Teremtő kártyáiba, a Teremtő pedig nem tartotta fontosnak, hogy felvilágosítsa…
(fogadjátok szeretettel, vagy anélkül, egyik novellaciklusom)A belgrádi vársétányon sétafikáló és bámészkodó turisták eleinte azt hitték, valami színpompás, korhű várjátékot fognak látni, amelyet az ő szórakoztatásukra szervezett a szerb főváros vezetése ezen a kissé…
Miközben ezekről diskuráltok a halászból lett kapussal, mindenféle káprázat játszik csalóka játékot veled. Fényfolyó zubog melletted, melyből mint megannyi játékos halacska, rubintszikrák pattannak ki, majd hullanak…
A fényből sosem elég, gondolod elmerengve, miközben a téged körülölelő fényáradatban próbálsz biztos pontokat elkülöníteni. Biztos, mozdulatlan pontokat. Még mindig úgy jár az agyad, Márton, mintha emberként élnél a földön. Biztos pontok odalent se voltak, idefent sincsenek.…
Ebből a világból mielőbb el kell tűnni, mielőbb újra föl a felhők fölé, föl, föl a fénybe! Gyorsan áttöröd a fullasztóan sűrű, nyomasztó felhőréteget, hogy mihamarabb az örök fényben sütkérezhess. Olyan sebesen száguldasz, mint egy rakéta, aztán a méltóságteljesen…
Mintegy varázsütésre a szelek is elnyugszanak, csak a lelkedben hallik még a tompa, őrlő zúgás, akár egy örökkön-örökké dolgozó malomé, amely szüntelenül töri-zúzza a világ gonoszságát, az irtózatos gonoszság-tömböket, amelyek nagyobbak a malomkőnél is, de az csak…
Aztán jönnek a többiek is, “az arra menők”, és folytatódik a szidalmazásod: – Hah, aki lerontod a templomot és három nap alatt fölépíted… – A végére nem is figyelsz, kezded rosszul érezni…
Passió A disznóvérrel és a sárgás, alvadásgátló folyadékkal telt hólyag lassan kezdett elcsúszni a helyéről. Keskeny szíjra fűzték, de vagy mert lazult a rögzítése, vagy mert a hűvös pünkösdi időben a testedre kent fókazsírtól síkos lett a bőröd, a…
A Szépművészeti Múzeum márványtermében vagytok – hol is lehetnétek máshol? –, s te háttal állsz a Francesco Fontebasso-képnek, illetve annak, ami a helyére került. Éppen néznél hátra, hogy lásd, hogy…
Beljebb húzódsz az oszlop oltalmába, egészen közel Ágikához, aztán próbálsz olyan kicsire összehúzódni, amilyen kicsire csak tudsz, és nem moccansz. Szomorúan magad elé meredsz, és lélekben lemondasz mindenről,…
Ez a dolog pedig az, hogy nem hallasz semmi fülsértő sivalkodást, fülsiketítő lármát, gyilkosok üvöltését. Zeneszót hallasz, cintányérok, fuvolák és dobok pentaton melódiáját, nem hüvelyükből kirántott rövid kardok alattomos, hideg szisszenését. Nevetgélést, kupák…
– Segíts rajtunk, Uram Isten, különben elveszünk! – könyörgöd a Megváltónak a “Scipio nagylelkűsége” című Francesco Fontebasso kép előtt, a múzeum márványcsarnokában. Kislányodat már fölállítottad a kép alatti lambéria széles…
Megkérdezel néhány közelben álló bámészkodót. Lassan derül ki, mi történt, két idősebb úr egymás szavába vágva meséli az esetet, de végül csak összeáll a kép. A levitáció úgy történik –…
Ilonka néni szeretettel eltelve néz benneteket, látszik, hogy téged is ugyanannak a szép kisfiúnak tart, akinek huszonhét évvel ezelőtt megismert. Rég megszakadt emberi kapcsolatok, ha rövid időre újjáélednek,…
Apaság – Apa, apa! – cövekel le előtted a kislány, toppant egyet a kis fehér zoknis, világoskék szandálos lábával, és rád szegezi átható tekintetét. Gondolataidba burkolózva, magányos kísértetként bolyongtál a Ligetben, csak sodródtál az…