Bróker és hajléktalan (3. rész)

Úgyhogy amikor épp megkerülöd a lakóparkot, s kezdenéd az újabb kört, gondolsz egy nagyot, és suhansz tovább: vissza, a metropolisz irányába. A régi városnegyed mocsoktól szürke házai közt lefordulsz egy mellékutcába, és lassan… lassan gurulsz, s közben be-bekukkantasz a boltozatos, feketén ásító kapualjakba. Keresel. Sokáig gurulsz, amíg egyszer csak észre nem veszel egy gyanús masszát egy családi ház kapujában. Király! Itt nem járnak olyan sokan, mint egy hatemeletes társasház előtt. Egy kicsit távolabb leállsz a járda mellett, kiszállsz a kocsiból. A motort bekapcsolva hagyod, hátha gyorsan kell menekülni.

Messziről nem látszik, kiféle-miféle, de ahogy ott mocorog, nagyon úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Gyakran látogatod a Rózsit, de azért nem ragaszkodsz hozzá foggal-körömmel. Néha jó egy kis változatosság. Másnak is jól jöhet egy kis meleg zuhany ebben a kellemetlen novemberi időben…

Előhalászod a répát, és nekiállsz levizelni az emberi roncsot. Nehezen akar elindulni a folyam, lehet, hogy el kellene kezdened szedni a Pepponen-kapszulát – vagy egyelőre elég lenne csak a hidegen sajtolt tökmagolaj is? Na, mindegy, végül csak megindul.

Vastag sugárban pisálsz, mégpedig eléggé messziről: legalább egy méterre van tőled a tehetetlen áldozat. Közben figyeled a távolabb álló utcalámpa sárga neonfényében, hogy a hideg őszvégi levegőben a vizeleted még gőzöl is, közvetlenül a sugár mellett. Amikor a hajléktalanon landol, biztos már jóval hűvösebb harminchat és fél foknál, de még így is egészen meleg lehet… Te kint állsz a lámpafényben, oldalról esik arcodra a fény, áldozatod a kapualj jótékony homályában fogadja az aranysárga zuhatagot.

Aztán a massza megmozdul. Először csak egy fehéren világító, riadt, kutató szempár válik ki a szürkeségből, majd lentebb megcsillan valami… valami ezüstös holmi… gömbölyded testrész… talán térdkalács… egy heves mozdulat, és kiszánkázik a járdára egy szemüveg, amelyet a cipőd orra állít meg. Közben sűrű vizeleted kanyarogva, lomhán csordogál a kapualj alól. Az emberi roncs kúszni kezd feléd. Hosszú, szőke haj, teljesen szétbomolva, kuszán. Rosszat sejtve lepillantasz a cipőd orra elé. Közben, amikor épp nem nézel oda, a nyomorult félig feléd fordítja elkínzott, véres arcát.

– Mit csinálsz, te állat …? Megerőszakoltak!

A szemüveg hosszúkás, szögletes.

Amilyet az okos nők szoktak viselni.